Megint jövök az elvárásokkal, és már megint onnan indulunk, hogy ezek nem a sajátjaid. Sajnos idejekorán belekényszerítenek bennünket egy abnormálisan leszabályozott rendszerbe, megfosztva mindentől, ami szárnyakat adhatna, ami gondolkodásra késztetne, ami által megkérdőjelezhetnénk bármit is. Arra kondicionálják az ifjú elmét, hogy tele nyomva feleslegesnél is feleslegesebb lexikális tudással szép lassan elfelejtsen önállóan működni. Hogy valóban kell-e ...
Amikor az első diplomámat vettem át tanárként, akkor egy egész sorozat kemoterápián voltam túl, még épp hogy kezdett visszanőni vegyszeráztatta, hiányos frizurám, még fájt minden, még a számban éreztem a mérgek förtelmes ízét, de megcsináltam. Megcsináltuk. Felfoghatatlan hálát éreztem, csak lebegtem a létezésben, és alig hittem, hogy ez sikerülhetett. Most is küldöm még szeretetemnek kifogyhatatlan tárából az energiát azok felé, akik lehetővé tették ...
Olyan magasztosnak tűnik azt mondani, küldetéssel érkezel, és születsz bele ebbe az életedbe, mégis sokan érezzük úgy, hogy valami oka van, valami oka kell, hogy legyen ittlétünknek. Keresi az ember az élet értelmét, még Monty Python is, de vannak kérdések, amikre a válaszok nem is annyira egyetemesek, így sosem lehetnek kielégítők mindannyiunk számára. És ez a küldetés valahogy nem lehet a tizenkétórás műszak, nem lehet a csekkek befizetésének nyomora, a ...
És akkor nekivágunk egy laza beszélgetésnek a barátnőmmel, és sorra rakjuk a betegségeinket egymás után, és hát hogyne nekem is volt már, jaj, az meg már neked is, tudod, az is megvolt. Pipálgathatjuk ki szépen a listán, hogy mi mindennel kellett már szembe néznünk, még ha a súlyosság nem is nyom annyira sokat a latba, a mennyiség mindenképpen. No meg a hasonlóság! Kicsit úgy érezzük magunkat, mint a saját nagyanyáink, legalábbis a leleteink számának ...
Színtiszta gyűlölet árad a kommentekből, minden humor epés rosszindulatot vált ki, minden elejtett félmondat százszorosan kiforgatva, utálatba panírozva csapódik vissza az arcodba, és semmit, de semmit nem tud senki sem jól csinálni. Mert bárhogyan is gondoltad, cselekedted, tetted, az biztosan nem úgy volt jó, és tömegével szállnak oda, mint legyek a trágyára, a saját fájdalmukkal nem bíró fajtársak, hogy önthessék rád boldogtalanságukat- és mindezt ...
Amikor igazán tanácstalan vagy, amikor olyan nagy kérdésekre keresel választ, amit másnak be sem vallanál, amikor úgy érzed, hogy senki ezen a földön nem tud iránymutatással szolgálni számodra, és azok a hullámok már úgy fodrozódnak, és jönnek, látod, érzed, hogy elvesztetted az irányítást, akkor ösztönösen keresed a helyet, ahol rátalálhatsz a megnyugvásra. Ilyenkor –vallástól függetlenül- a templomokba menekülnek az emberek, és imádkoznak, ezt ...
És akkor összefutsz egy régi ismerőssel a Lidl-ben, és azonnal kezdődik az a betegesen rossz beidegződése a kis tudatunknak, hogy felesleges beszélgetésbe kéne kezdeni, de bár csak az időjárásról csevegnénk, ha már muszáj, de nem, belemegyünk a sűrűjébe, mert már túl régen nem találkoztunk. Mit kell ilyenkor kérdezni? Hogy vagy? Tényleg? Öt, tíz, tizenöt év után is? Dehogy! Jönnek a jó durvák egyből, mintha bármiféle kapcsolat lenne még közöttünk. ...
Mikor felébredsz, még egy kicsit egészen úgy érzed, még elhiszed, hogy talán ez a nap majd már más lesz, mint a többi, és biztosan nem fog fájni, és nem fogsz délre úgy kinézni, mintha félidős várandós lennél. Reménykedsz. Akarod a változást, de el kell indulnod munkába, suliba, bárhová, emberek közé, és a panaszok, tünetek sorra felütik a fejüket. Kinek súlyosabb, kinek enyhébb formában. Talán csak szurkál itt-ott, de az is lehet, hogy már ki sem tudtál ...
Megpróbálnál aludni esténként, de miközben egyik oldaladról a másikra vergődöd át magad már legalább századjára, a fejedben mintha egy komplett háború indult volna el az alvásod, meg úgy egyáltalán, ellened. Szörnyűbbnél szörnyűbb képek gyötörnek meg nem történt eseményekről, olyanokról, amiket a hírekben olvastál, láttál, és olyanok is jönnek, amik majdnem megtörténtek, de mégsem, de mi lett volna, ha, és te most akkor, hajnal kettőkor egyre ...
Szegény hagyma, milyen számkivetett, pedig mind tudjuk róla, hogy jó barátunk. Mégis ott él a zöldségek perifériájára szorulva, méltánytalanul elhanyagolva, megszégyenülten, és nem érti, hogy ha egyszer ilyen hűséges szolgája az emberiségnek, vajon miért nem kaphat ettől nagyobb megbecsülést. Megkérdezik lépten-nyomon, hogy hagymát kérsz-e a kajádba, és te igent akarsz mondani, mert szereted őt, akarod, tudod, hogy mennyire jó is lenne újra együtt, de ...
