Csillagbérc

ahol a női lélek megpihen

Mérgek terítéken

Az előzőekben már jól megtárgyaltuk az étkezéssel kapcsolatos legfontosabb szempontokat, és azokat a mindennapi életünk során, a saját érdekünkben, érdemes be is tartanunk. Nyugodtan ismételd el magadban, amikor kétségeid támadnak: nem vagy ugyanolyan, mint mások. Itt élsz, ezen a földrészen, ebben a klímában, ezen adottságok között. Hozol magaddal genetikai terheltségeket, generációkon átívelő vagy megélt lelki terheket, hatnak rád a környezeti tényezők, a munkahelyed, a mozgás és a téged körülvevő emberek energiái is. Annyi sok behatás ér, hát hidd el bátran, hogy a helyes táplálkozás – szellemi, testi és lelki szinten is- főleg a megfigyeléseidre, tapasztalataidra alapozva fog téged szolgálni a leginkább.

A múltkor a gabonáinkat, kenyereket vesézgettük, most megyünk tovább még egy kicsit ezen a téren, mert az egyensúlyba kerülés kemény, tudatos, ugyanakkor hálás feladat. Sokan adják a fejüket a vegetáriánus, vegán életmód betartására, ami ugye növényi alapú táplálkozást jelent. Végtelen a száma a pro és kontra érveknek, így ismét azt mondom, légy résen, és figyelj magadra. Lehet, hogy valakinek az életét menti meg az állati eredetű termékektől való megszabadulás, lehet, hogy valakinek pedig az egészségébe kerül. Nem lehet egyetlen diétáról, étrendről sem azt állítani, hogy az mindenkinél egyformán működik. Lehetsz csinos, fitt és egészséges akkor is, ha eszel húst, nem veted meg a szalonnát, és a tojástól sem viszolyogsz. A húsevés szélsőségesen megosztja az embereket, mint úgy általában mindenért, ezért is nagyon szeretnek vérre menő kommentháborúba kezdeni. Ne törődj vele. A te békéd sokkal fontosabb. Azt edd, ami neked jó. Két dologra figyelj csupán- na nem mintha ezt könnyű lenne betartani- magadra, és a mértéktartásra. Ennyi. És soha ne csinálj az étkezésedből, az edzésből, az életmódodból lelkiismereti kérdést. A helyes, egészséges életvitel felszabadít, nem leláncol. Lehet, hogy te nem leszel vegán, és nem fogsz minden este kardio edzéseken vagy a fejeden pörögni. Van, akinek ezt kívánja a szervezete, de ha te nem ebbe a kategóriába tartozol, attól még te is lehetsz egészséges, és ki tudod alakítani a számodra tökéletes menetrendet azokkal az ételekkel, azzal a napirenddel, azzal az alvásmennyiséggel, azzal a mozgásformával, ami számodra a leginkább megfelelő. És nem hagyd ki a sorból a lecsendesedést sem. Hited szerint bátran mélyülj el minden nap legalább egy pár percre önnön létezésedben, és engedd, hogy hálával, szeretettel töltődj.

A húsoknál, állati dolgoknál csak néhány fontos dolgot kell tudnod, és ezek is mind a józan paraszti észre vannak ám bízva. Hús: legyen boldog állaté. Furán hangzik, tudom, de a családtagként nevelgetett kucu húsa nem olyan stresszes. A csirke ne a ketrecben legyen, és ne antibiotikumon éljen. A tojás legyen kakaslátta. Minden csak úgy természetesen. Törekedj arra, hogy jó helyről szerezd be a húsárut, tojást. És lehet, hogy szereted a füstöltet, de sajnos az valójában senkinek nem való. Az mégiscsak füst, tele méreganyagokkal. No meg tudod, a feldolgozott termékek, amikben nem is akarod tudni, hogy mi van, hát, őket is nyugodt szívvel töröld az étrendedből. Nem kell az a virsli, felvágott. Inkább egyél egy jó abált szalonnát, egy lángolt kolbászt, olyat, amiről legalább sejted, hogy nem ipari hulladék az egész. És ne aggódj a koleszterinen, tudod, az sem egészen úgy van, mint mondják.

Ami azt illeti, az állati zsiradékok sokkal egészségesebbek, mint a növényiek. Ez már a kémia területére mutat, de azt mindenképpen fontos leszögeznünk, hogy nem kell félned attól, hogy a rántotta alá egy kis zsírt teszel. Az olajokkal sokkal nagyobb a gáz. Azok hevítés hatására bizony jó csúnya dolgokat művelhetnek a testeddel. Nem beszélve arról, hogy a napraforgó, a repce, kukorica mind durván vegyszerterheltek. Ne süss olajban, ha nem muszáj. Nincs rá szükséged. Ha növényi olajokhoz nyúlsz, akkor használj hidegen sajtoltat, és azt ne hőkezeld. Mehet rá a salátára, nagyon jó lesz. Törekedj itt is az egyensúlyra. A testednek szüksége van a zsiradékra, lételeme. Nem szabad elhinned, hogy nélkülöznöd kell. Ha nincs zsír, nem működik jól az epe, felborul az egész rendszer. Minden egyes sejtedet egy olyan membrán veszi körül, aminek a helyes felépítéséhez zsír kell. És biztosan sokat hallottál már az omega3-6 arányról is. Ez totálisan felborult a növényi olajok térhódításával. Mert ilyen az ember, ha valamit a fejébe vesz, akkor szélsőséges lesz. Ne tedd. Csak az arany középen. Az a nagyon fincsi omega 3 zsírsav meg a tengeri halakban van. Ó, jaj, hát még egy gonddal több! A hús gyógyszeres, stresszes, a zsírral is csak a baj van, hát még a hallal! Tudjuk, hogy a hal egészséges. Ezt mondják, és alapvetően igaz is. De aztán megtudod, hogy az ólom is ott van bennük. Ajaj, az meg kumulatív méreg a testedben. Akkor most mit tegyél? Hm, hát, tarts mértéket. Mást nem tudsz. Amit tudnod kell, hogy hiába állítják, hogy annyira északról van a hal, hogy már északabbról nem is lehetne, és csodálatosan egészséges, ez sajnos nem igaz. Éppen az ólomszennyezés az, ami gyönyörűen megy az áramlatokkal, és olyan vidékek lesznek a legszennyezettebbek, ahol sosem érte káros hatás a vizeket. Szóval, mire törekedj? Hogy azért mégse fürdőkádban kényszernevelt halat egyél. Jó az a hal, nem kell félni tőle. Egyensúly, mértéktartás. Okosan.

És akkor ott vannak a kedvencek, a zöldségek, gyümölcsök. Kellene, ott a sok rost, és akkor aztán a fejedhez vágják, hogy annyi növényvédőszer van bennük, és olyan kevés vitamin, hogy már igazán mérlegelni szükséges, vajon megéri-e enni. A talajaink totál ki vannak zsigerelve, egészen egyszerű logika mentén haladva a növények képtelenek olyan tápanyagot felvenni, ami nincs a talajban. A tömegtermelés itt is, mint mindenhol, nagyon komoly károkat okozott. Észszerűtlen, haszonközpontú gazdálkodás folyik, ami a legkevésbé sem fenntartható. És mi csak azt látjuk, érezzük, hogy basszus, az a paradicsom már egyáltalán nem is paradicsomízű, az a paprika pocsék, a barack meg egy nagy szivacs, és nyomokban sem tartalmaz semmi barackhoz hasonlót. Azt a szerencsétlen paradicsomot tizennégyszer permetezik akkor is, ha nincs baja, csak hogy ne is legyen. Az almáról nem is beszélve. Mégse keseredjünk el! Zöldséget, gyümölcsöt fogyasztanunk szükséges. Mi a fontos? Igen, nem mindenkinek telik a büdzséből biora, ez sajnos tény. Ha nem, akkor is keressük a lehetőségeket. Amivel a legtöbbet tehetünk magunkért, a pénztárcánkért és az egészségünkért is, ha idényben fogyasztunk mindent. Ne egyél olyasmit, ami éppen nem terem, kicsit sarkítva ezt mondhatnám. Gondolj megint jó szívvel őseidre: idényben egyed a sok zöldséget, gyümölcsöt, töltsd fel a készleteidet. Ezek a növények ekkor a legolcsóbbak és a leggazdagabbak is. Nincs szükséged szamócára januárban. Ha jön az ősz, a tél, akkor pedig válts a klasszikusokra: jöhet a savanyú káposzta, meg úgy általában a káposztafélék, a hagymák, a hüvelyesek, a sütőtök, a gyökérzöldségek, egyed a céklát, az almát. Ezek álltak a pincében régen, ugye? Most se térj el ettől. Tény, hogy szűkebb a kínálat, de mindig az lebegjen a szemed előtt, hogy mi ehhez fejlődtünk. A téli hónapokban megy a tartalékolás, a több gabona, kevesebb zöld. Majd tavasztól őszig jön a természetes méregtelenítés, még erőltetned sem kell, hiszen, ha azt eszed, ami terem, ez tulajdonképpen magától megtörténik. Ne átkozd el a konzerveket, lekvárokat sem. Nagyanyáink befőztek. Jól tették! Lehet, hogy volt egy kis cukor, de volt rost is. Már megint mi a lényeg? Mérték.

Látod, nincs ebben semmi nehézség, bár még nem értünk a végére, de ettől ezután sem lesz bonyolultabb a helyzet. Ha kerülöd a szélsőségeket, és igazán odafigyelsz magadra, nem járhatsz rossz úton. Ha puffadsz, ha fáj, ha hiányállapotok lépnek fel, ha fáradékony vagy, akkor vedd észre. Minden kicsi jelet vegyél észre, és próbáld megfigyelni, hogy mi okozhatja. Ne legyints ezekre, mert időben tájékoztatnak arról, hogy valamit nem jól csinálsz, sokszor még jóval azelőtt, hogy bármi komolyabb betegség kialakulna. A tested már csak ilyen csendestárs. Szól ő, hogy valami nem oké, hát ne csak akkor kapd fel a fejed, amikor már az életedre tör. Egyedi vagy, és ráadásul csak magadra számíthatsz. Sajnos senki más nem fogja tudni megmondani, hogy mi a jó neked. Aki mást állít, annak érdekében áll téged megvezetni. Higgy magadban, az ösztöneidben.

Innen folytatjuk!

Az előző cikkeket megtalálod a blogoldalon.

 

mergek_az_asztalon_facebook-bejegyzes_fekvo.png

A Csillagbérc blog a Mama Manisha Mesék és Jóga részeként nőknek, anyukáknak, gyógyulni vágyóknak, útkeresőknek, úton levőknek, együttrezgőknek, spirituristáknak szolgáltat egy helyet, ahol a lélek pár percre megpihen, ahol kérdések ébrednek, és válaszok születnek.

További mesés és jógás tartalmakért pedig látogass el a

honlapunkra: www.mamamanisha.com illetve a

Youtube csatornánkra: https://www.youtube.com/@MamaManishaYoga

És csatlakozz hozzánk a közösségi média felületein is

Facebook: https://www.facebook.com/mamamanishayoga

Instagram: https://www.instagram.com/mamamanishayoga/

Pinterest: https://hu.pinterest.com/mamamanishamesei/

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagberc.blog.hu/api/trackback/id/tr2715490792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Csillagbérc

Elmecsendesítés, lélekemelés, gondolatok hétköznapokról, szeretetről, háláról, egy és a női életről- hogy a Csillagbércről figyelve könnyedén megtaláld a békéd

süti beállítások módosítása