Csillagbérc

ahol a női lélek megpihen


Utolsó kalandom Mr. Hodgkinnal
Utolsó kalandom Mr. Hodgkinnal

Megfestettem kemótól gyötört, sápadt arcomra a mosolyt, mert azt szerette. Alig maradt hajam rég rövidre lett vágva, a hosszút szerette, hátha így is… Szétzilált testemet feketébe zártam, a kedvenc illatába bújtam, az kellett, mert azt szerette. Koncertre mentünk. A Koncertre. Tudtam, hogy olyan…

Világokon át
Világokon át

Az az éjjel már jóval egy évvel azután volt, hogy azt hittem, végleg elengedtem Őt. Persze semmi nem változott. Már sírtam, már akartam a változást, már átfolyattak rajtam nyolc adag mérget. Szétcseszték az ereimet, a szerveimet, az életemet. Totális fájdalomban, teljes ürességben, állandó…

Ránk ragadt álarcaink
Ránk ragadt álarcaink

Akkor én most feleség vagyok, szerető, tanár néni, diák, anyuka, lány, unoka, testvér, barátnő, szomszéd, páciens, vásárló, vendéglátó, vendégváró óóó, de ó, hogyan kellene, hogyan lehetne ennyi szerepnek megfelelni? Hányszor gyötrődünk amiatt, hogy mindenhol helyt akarunk állni, és közben azt…

Lelki cipőink
Lelki cipőink

Akárhányszor csak meglátlak, akárhányszor belebújsz érzékeimbe, meghallom a neved, úgy lobban lángra a szerelem, mintha még soha nem fordult volna elő, mintha még sosem találkoztam volna veled: Új cipő. És akárhányszor jöhetsz szembe újra, minden elölről kezdődik bennem. Mindegy, hogy milyen ruhát…

Facebook oldaldoboz

Csillagbérc

Elmecsendesítés, lélekemelés, gondolatok hétköznapokról, szeretetről, háláról, egy és a női életről- hogy a Csillagbércről figyelve könnyedén megtaláld a békéd

süti beállítások módosítása