Csillagbérc

Nem kell túl sok Müller Pétert elolvasnunk, vagy Csernus előadásra járnunk ahhoz, hogy beláthassuk, nem vagyunk tökéletesek. Bármennyire is szerettek bennünket a szüleink, bármennyire bársonyosak is a gyermekkorunkról felsejlő képek, tudva tudjuk, mi is mind sérültünk. Ha nem otthon, akkor az óvodában, az iskolában. Ha még ott sem, biztosan akadt egy nagyapa, egy nagybácsi, valaki, aki nyomot hagyott bennünk, és azt a legkevésbé sem a jó értelemben tette. Ez van. Emberek vagyunk. Aki él, az sérül is. Jogosan állítják, hogy ezekből tanulunk, de azt nem nagyon tanítják meg nekünk, hogy mit is kezdjünk ezekkel a vélt és valós sérelmekkel, megaláztatásokkal. Nem mind tudjuk, hogy hová forduljunk, kinek mondjuk. Sokszor leginkább azért, mert bizonyos helyzeteket megélni is sok, nemhogy megosztani mással. Az elfojtás meg olyan jó kis magányos dolog, nem kellenek hozzá társak, tök jól megy egyedül is. Pedig már annyira felvilágosult korban élünk, hogy lépten-nyomon az arcunkba vágják: nem szabad semmit magunkba rejteni, ami negatív előjellel kezdődik. Akkor mégis mit kellene tenni? 

Légy őszinte magadhoz!

Ez a játék ott kezdődik, hogy elhiszed, te sem vagy jobb másoknál. Úgy tűnik, tudom. Mind azt hisszük, hogy a tutit mi tudjuk. Ha sikerül elhinned, hogy esendő ember vagy, sokat segítesz magadon. Akkor elindul valami egészen új. Összeismerkedhetsz magaddal, ami hihetetlenül fájdalmas menet lehet, de más nem csinálhatja meg helyetted. Gondolkodtál már rajta, hogy miért a saját szemedbe a legnehezebb olykor-olykor belenézned? Sok embernek lehet hazudni, vannak, akik tökélyre fejlesztik a mindennapos álarcaikat, de nekik is muszáj magukkal szembe kerülni. Le kell mosni azt  a sminket, le kell tenni pihenni azt az erőltetett mosolyt, amit egész nap viseltél. És akkor csak te maradsz egyedül. Ezért ijesztőek az esték. A sötétben előjönnek a démonaink, és még ha nem is ismerjük fel őket, ők azért igen jól ismernek bennünket. Érdemes meghallgatnunk néha, hogy mit üzennek. A „sötét utast” mind hurcoljuk magunkkal, és az egyetlen módja annak, hogy megszabaduljunk tőle az, hogy megismerkedünk vele. Meg kell értenünk, hogy ki ő, és miért van velünk. Meg kell tudnunk azt is, hogy miért nem engedjük őt el, mert alapvetően nem ő ragaszkodik hozzánk, hanem mi hozzá, még akkor is, ha minden erőnkkel elnyomnánk képzeletbeli hatalmát. Csak addig bír hatalommal, és csak akkorával, amit mi megteremtünk neki. Kérdezzük hát meg tőle, hogy honnan jött, és mit akar!

Mondd ki!

Amikor elindulsz ezen az úton, sok akadály fogja kedved szegni. Ha elég figyelmes vagy, akkor arra is rá fogsz jönni, hogy minden akadály önmagad védelmét szolgálja. A régi sérelmek, gyötrelmes emlékek, elfeledettnek hitt sebek mind küzdenek azért, hogy ne piszkáld fel őket. Mindent, de tényleg mindent megtesznek azért, hogy ne akard újraélni őket, ne akarj okokat keresni, és főleg ne keress válaszokat, mert ebben a folyamatban eleinte sokkal több a fájdalom, mint az öröm. A felszabadulás, a megkönnyebbülés, a level 2 csak azoknak jár, akik kibírják a kezdeti kínokat. Az egyik legnehezebb dolog őszintének lennünk magunkhoz. Ha ezt gyakorolni tudjuk a hétköznapokban, garantáltan jobb emberek leszünk, és önmagunk számára is elviselhetőbbek. Ha meg tudjuk fogalmazni magunknak minden élethelyzetben, hogy mit és miért gondolunk úgy, akkor barátom, tutira mondom, sikerre vagy ítélve. Ha tudod, hogy mi rejlik az indulataid, ösztöneid mögött, akkor kontroll alá tudod vonni őket, ami nagyban segíti az együttélést saját magaddal. Ehhez viszont ki kell mondanod. Mindent. Eleinte mondd ki csak magadnak. Nem kell, hogy bárkit bevonj ebbe a fázisba. Ha mégis, akkor az legyen szakavatott. És nem, a pszichológus, pszichiáter, terapeuta, sámán, táltos, jógi, mester, szóval egyik sem csak szellemileg retardált emberek mentsvára. Mindegy minek hívjuk őket, de segíteni tudnak, ha te nem tudsz magadon. Ez nem gyengeség. Csak őszintének kell lenned magadhoz, és bevallani, ha úgy érzed, hogy egyedül képtelen leszel megbirkózni a feladattal. Ha megbízol valakiben, aki tud terelgetni ezen az úton, akkor ez ajándék, nem szégyellni való dolog. A cél az, hogy ki tudd mondani azt, ami nagyon mélyen, sokszor már a tudatodon túl rejtőzik benned. Néha szabályosan ki kell majd röhögnöd magad. Kimondva minden fájdalom egy kicsit, lehet, hogy csak egy egészen kicsikét, de távolabb kerül majd tőled. Az is megeshet, hogy kimondva már egyáltalán nem is érzed a súlyát, vagy rájössz, mennyire viccesen is hangzik a saját álláspontod. Senki nem mondta, hogy az önvizsgálat nem lehet humoros dolog. Nyugodtan megmondhatod azt is magadnak, ha picikét talán idióta voltál. De a lényeg, hogy maradj őszinte, a legőszintébb. Magadnak nincs miért hazudnod. Előbb vagy utóbb úgyis szembejön majd veled, ha nem tartottad ezt be. Lehet, hogy csak állandó fejfájás gyötör majd, de lehet, hogy egy gyomorfekély szól majd rád érte.

Beszélgess!

Amikor felismerted az önismeret szükségességét, önkéntelenül is elkezdesz majd beszélni róla. Olyan csodálatos, felszabadító érzés, hogy meg akarod osztani. Látod, én is ezt teszem. Tiszta multi-level marketing. Megfertőz, és azt hiszed, hogy jutalékot kapsz érte, ha másokat is bevonsz a buliba. Valójában csak arról van szó, hogy nem lehet ezeket a dolgokat elégszer elmondani. Amikor megtapasztalod, milyen csodálatos jóban lenni magaddal, úgy érzed, hogy másnak is meg kell mutatnod ezt. Ez lehet a dalocska új versszaka: ha jóban vagytok, üsd a tenyered… ha köztünk vagy, és jóban vagytok, másoknak is mutasd ezt meg… De tényleg. Beszélgetni jó. Beszélgetni kell. Külső szemlélőként megnézni az életedet, kimondva, meghallva értékelni azokat, amik csak a fejedben léteztek, nos, erre egyszerűen szükség van. Egy jó beszélgetés nemcsak a másikhoz, hanem önmagadhoz is közelebb visz. Ki kell mondani az érzéseinket, még akkor is, ha egész gyermekkorodban azt erőszakolták beléd, hogy tartsd magadban. Ne tedd, mert szövetkezni kezd a többi érzéssel, amit elfojtottál, és ott benned majd találnak egy jó kis gyülekezőhelyet, ahol a te elutasításodból táplálkozva felépítik a bosszúhadseregüket. Igen, összedobnak neked majd valami betegséget. És ha te nem vagy jóban magaddal, akkor egyáltalán nem fogod majd érteni, hogy mi és miért történik veled. Pedig sosem állsz kívül, még akkor sem, ha mélyen szeretnél hinni benne. Ott vagy benne, az összes sejted te vagy. Szabadítsd hát fel őket a nyomasztó sötétségtől!

Engedd el!

Már tudod, hogy ki vagy te. Tudod, hogy ebben az egy életben kell helyesen cselekedned. Megtanultad, hogy az érzéseid másokra is tartoznak. Találkoztál a benned rejlő erőkkel, és felismerted magadban a képességet arra, hogy változtass. Itt az idő. Nem, tényleg nem teszi meg helyetted senki. Minden szart dobj el magadtól, amire nincs szükséged az új életedben. Nem kell beleveszni felesleges, energiazabáló kapcsolatokba, még akkor sem, ha a családodról van szó. Senkinek sincs tökéletes családja. Ebben az egyetlen életedben olyan emberekkel vedd körbe magad, akikért szívesen élsz, akikre van időd, és akiknek tiszta szívből tudsz adni. Ők kellenek, mert nekik pedig te kellesz. Kölcsönösség, ezen van a hangsúly. Nyilván ez nem egy üzlet, de te már tudod, hogy önmagadnál senkinek sem adhatsz többet, úgyhogy ne is próbálkozz. Engedj el mindent az életedből, ami nem előre visz. Hiszen már tudod, hogy ki vagy te valójában, és az utad során arra is rájöttél már, hogy kik állnak melletted, kik mellett tapasztalhatod meg azt a varázslatos érzést, hogy élsz, és nem kell másnak lenned, mint aki vagy. Mert szeretnek. Ez mozgatja a világot: a szeretet. Szóval, let it flow!

www.pixabay.com