Nőnek születtél, és ha szerencséd van, még szerettek is. Ha még nagyobb, akkor elfogadtad magadat, sőt te is szeretted. Aztán mégiscsak utolér a fogyasztói társadalom, mégiscsak kikerülsz a védelmező burkodból, és ha akarod, ha nem, meg kell alkotnod saját magadat. Ez a mai totális torzulásban…
Ott élsz egy teljesen kielégítő kapcsolatban, jól megvagytok már évek óta, minden olyan tökéletesen menetrendszerű, mindennek megvan a helye. Nincs veszekedés, jól elvagytok. Érted, elvagytok. Ettől szörnyűbb kifejezés nincs is egy együttélésre, aminek szerelemnek kellene lennie. De ez már régen nem…
És megtörténik, hogy elmegy közülünk egy ilyen jó ember, egy ilyen tanító, egy bölcs, akinek nyomdokain sokan igyekeztek, igyekeznek járni. Lehet sokféleképpen erre tekinteni: elvégezte a feladatát, teljesítette a küldetését, talán már új testben, újra köztünk van, de valahogy az nem fér bele, hogy…
Megint jövök az elvárásokkal, és már megint onnan indulunk, hogy ezek nem a sajátjaid. Sajnos idejekorán belekényszerítenek bennünket egy abnormálisan leszabályozott rendszerbe, megfosztva mindentől, ami szárnyakat adhatna, ami gondolkodásra késztetne, ami által megkérdőjelezhetnénk bármit is. Arra…
Amikor az első diplomámat vettem át tanárként, akkor egy egész sorozat kemoterápián voltam túl, még épp hogy kezdett visszanőni vegyszeráztatta, hiányos frizurám, még fájt minden, még a számban éreztem a mérgek förtelmes ízét, de megcsináltam. Megcsináltuk. Felfoghatatlan hálát éreztem, csak…
Olyan magasztosnak tűnik azt mondani, küldetéssel érkezel, és születsz bele ebbe az életedbe, mégis sokan érezzük úgy, hogy valami oka van, valami oka kell, hogy legyen ittlétünknek. Keresi az ember az élet értelmét, még Monty Python is, de vannak kérdések, amikre a válaszok nem is annyira…
És akkor nekivágunk egy laza beszélgetésnek a barátnőmmel, és sorra rakjuk a betegségeinket egymás után, és hát hogyne nekem is volt már, jaj, az meg már neked is, tudod, az is megvolt. Pipálgathatjuk ki szépen a listán, hogy mi mindennel kellett már szembe néznünk, még ha a súlyosság nem is nyom…
Színtiszta gyűlölet árad a kommentekből, minden humor epés rosszindulatot vált ki, minden elejtett félmondat százszorosan kiforgatva, utálatba panírozva csapódik vissza az arcodba, és semmit, de semmit nem tud senki sem jól csinálni. Mert bárhogyan is gondoltad, cselekedted, tetted, az biztosan nem…
Amikor igazán tanácstalan vagy, amikor olyan nagy kérdésekre keresel választ, amit másnak be sem vallanál, amikor úgy érzed, hogy senki ezen a földön nem tud iránymutatással szolgálni számodra, és azok a hullámok már úgy fodrozódnak, és jönnek, látod, érzed, hogy elvesztetted az irányítást, akkor…
És akkor összefutsz egy régi ismerőssel a Lidl-ben, és azonnal kezdődik az a betegesen rossz beidegződése a kis tudatunknak, hogy felesleges beszélgetésbe kéne kezdeni, de bár csak az időjárásról csevegnénk, ha már muszáj, de nem, belemegyünk a sűrűjébe, mert már túl régen nem találkoztunk. Mit kell…
