Ábrándozunk a semmittevésről, ami lehetőleg valamelyik másik országban ér utol bennünket, ahol nem ismerünk senkit, és ledobhatjuk magunkról az elvárások örök és súlyos terhét. Elképzeljük, hogy a tengerparton a hullámok morajló partra vetődésében sétálunk a naplementében, kézen fogva életünk…
Vedd fel a ritmust, ébredj korán, nincs idő lustulni. Toljad befelé a kávét, lehetőleg már felöltözve, két harapás kaja között, de ha nem reggelizel, az sem baj, manapság már nincs divatja. Jöhet az energiaital cigivel, jó lesz az is a kocsiban, csak el ne késs, mert rohanás van, nem állhatsz meg.…
Örökösen csak elvárásokkal fordulsz ahhoz az egyetlen testhez, amiben ezt az életedet kell élned. Hű szolgád, igen, de talán mégis megérdemelné, hogy néha rá is odafigyelj. Ha nem is fogod eleinte egész nap tudatosan védeni, azért idővel igazán rászokhatnál, mert meghálálja, és végső soron ez lenne…
