Csillagbérc

Örökösen csak elvárásokkal fordulsz ahhoz az egyetlen testhez, amiben ezt az életedet kell élned. Hű szolgád, igen, de talán mégis megérdemelné, hogy néha rá is odafigyelj. Ha nem is fogod eleinte egész nap tudatosan védeni, azért idővel igazán rászokhatnál, mert meghálálja, és végső soron ez lenne a te érdeked. Ne pusztítsd szándékkal, mert bosszút áll rajtad. Most még azt hiszed, hogy eldugsz egy kis stresszt ide meg oda is, megoldatlan konfliktusok, bosszúvágy, harag, félelem, fájdalom gyűlnek össze, és mikor fellázadnak, nem is érted, hogy kerülhettél ilyen helyzetbe. Pedig te csinálod magadnak kívülről meg belülről is. Éld az át összhangot, elvégre egyek vagytok.

Sok éve volt már annak, hogy szembe kellett néznem a testem pusztulásával, amíg vívtam gyötrelmes harcomat Mr. Hodgkinnal, azt viszont nem lehet elfelejteni, hogy megtette értem, amit kellett. Egy forró nyári estén arra gondoltam, hogy igazán eljött már az ideje annak, hogy megköszönjem neki mindazt a jót, amit véghezvitt már értem. Nem igazán tudtam elaludni, így csak kényelmesen a hátamra feküdtem, akkor még fogalmam sem volt róla, hogy mondjuk, miként kellene meditálni, csak a szükség ébredt fel bennem, hogy ez most jó lesz. Behunytam a szemem, teljes sötétség vett körül. Eleinte feszült és izgatott voltam, mintha mások figyeltek volna, mert nem is emlékeztem rá, készültem-e valaha is olyasmire, hogy elbeszélgessek nyíltan és őszintén magammal. Konkrétan arra vetemedtem, hogy most pedig igenis a lábujjaimtól a fejtetőmig mindenkinek mindent meg fogok köszönni. Nagyon hülyének néztem magam! De csak addig, amíg el nem indultak az érzések, és nem vált a gondolatmenet egy varázslatos áramlássá. Hálát adtam, hogy egyáltalán megszülethettem, és kisgyermekkoromtól kezdve ömlöttek rám az átélt fájdalmak. Megköszöntem a lábujjaimnak a sok jó szolgálatot, és megbeszéltük azt is, hogy nem haragszom, amiért az egyikük eltört, és sosem forrt össze normálisan, mert így is szép. Az a bütyök, hát az sem lehet csúnya, ha egyszer apukámtól örököltem. És ki vagyok én, hogy ítélkezzem felette. Nekem megadatott, hogy legyenek lábujjaim, akik visznek az utamon. Megköszöntem azokat a dolgokat is, amiket szépnek látok magamon, és az összes többi porcikámat is biztosítottam a szeretetemről. A shar pei kutyához hasonlító hasamnak is elárultam, hogy én nem szégyellem magam miatta, sőt. Nagyon büszke vagyok, hogy otthont biztosított három csodálatos kis életnek, és olyan szép nagyra nőtt, aztán meg olyan sokat fogyott a kedvemért, hát nem is nézhetne ki másként. Hálát adtam a májamnak szakadatlan munkájáért, azért a rengeteg lebontott méregért, amitől megszabadított. És minél több részemmel kezdtem beszélgetésbe, annál több dolog jutott eszembe, és csak vitt egyre messzebbre és mélyebbre. Már nem én irányítottam a csevejt, csak jött, de olyan erővel, olyan sosem látott helyekről, hogy szinte már csak kívülről figyeltem az eseményeket. Néha annyira megindított, hogy folyt a könnyem, de nem akartam szabályozni semmit, engedtem megtörténni. Biztosítottam mérhetetlen szeretetemről azokat a melleket, amik ifjúkoromban szépséget hordoztak, majd jóval több mint négy éven át táplálták gyermekeimet rendíthetetlenül. Nem szégyellem, hogy most olyanok, amilyenek, mert olyan élet van mögöttük, amire csak büszkének szabad lennem. Köszönetet mondtam az összes hegnek, varratnak, amik olyan gyorsan, és sokszor nyomtalanul gyógyultak velem. Megköszöntem a szívemnek az erőt, a vállaimnak a terhek cipelését, a tüdőmnek a tiszta levegőt, az orromnak a mesés illatokat, a nyelvemnek az ízeket, a szememnek a temérdek szépet, mindenkinek volt miről szólnom. És nem csupán arra fordítottam időt, hogy szeretetet és hálát adjak nekik, hanem időközben számos tettemet, amit a testem ellen követtem el, megbocsátottam magamnak. Ahogy tudatosítottam, mennyit adott már ez a test nekem, milyen szolgálatkészen dolgozott velem, egyre inkább azt éreztem, hogy felelősséggel tartozom. Számos kapoccsal szedték össze a homlokomat az autóbalesetem után, és a legtöbbször észre sem veszik a heget. Ezt is megtette értem. És minden nap, minden percben értem dolgozik. És ezért ne legyek hálás?

A tested nem te vagy, hiszen te nem anyag vagy, nem is forma, ne is hagyd hát, hogy elmosódjanak a határok. Csak ne mérgezd meg, amit kaptál. Igenis gondold végig, hogy milyen és mennyi vízzel élteted, mivel táplálod egyetlen testedet. Ha gondoskodsz róla, ő is gondoskodik rólad, ennyire egyszerű. Éltesd szeretettel, és meglásd, hogy attól ragyog a legszebben, ha tiszta lélek és elme honol benne. Mert a tested sohasem kívülről sugárzik, a külsőd csak szemfényvesztés. Ami benne lakozik, az a fény az igazi szépség.

Kép: pixabay.com