Csillagbérc

Utálok futni. De tényleg. És nem is erről fogok írni, csak valahogy mégis innen indult útjára ez a gondolat, amit most szeretnék megosztani veled. Ez az egész ott kezdődött, hogy a Cooper szerintem egy ördögtől való, diákgyötrő szörnyűség, amit csak azért találtak ki, hogy végleg kiszenvedjenek a szerencsétlen kis nebulók. Gyűlöltem. Főleg nyáron. Kint futni, éget a nap, nem tudod elcsalni, szúr mindenhol, és mire fel ez az egész? Hiszen sportolok, aktívan, bármit, csak ne fussunk, és ne legyen benne labda. Aki amolyan tornászfélének születik, és a nyakába teszi a lábát, meg spárgát tanít hatévesen a játszótéren, az ilyesfélék nem mind termettek tizenkét kínkeserves percnyi futásra. És ez nemcsak az általános iskolás éveket keserítette meg, hanem kísért tovább. Néha rávettem magam, hogy most aztán már muszáj lesz futni, mert a filmekben mindig az van, hogy futsz, és akkor nagyon, de elképesztően csinos leszel, és akkor minden oké. Mégis oly sokszor megkérdeztem magamtól, hogyan lehet az, hogy ezt mások bírják? Néha elmentem futni, amikor még heti hat aerobik edzésre ( meg hébe-hóba egy kis tornász visszakacsintgatásra) jártam, de komolyan, az első kilométer már megakasztott. Borzasztó. Embertelen. Nem való ez nekem. Itt született meg a program, az a negatív program, ami hosszú évekre megbélyegezte az életemet. Nem vagyok hosszútávfutó. Nem én. Azt, kérem szépen, én nem bírom. És akkor telt múlt az idő, és a középiskola végeztével abbamaradt a rendszeres mozgás, mert jött a meló, aztán a fősuli, meg az asszonyosodás, a koliban csak zabálok felesleges kilói, és akkor néha elmentem futni. Tiszta pokol. Azt mondják, hogy harminc percnél kevesebbet futni hiábavaló. De könyörgöm, ki bír annál többet?! Olyan sokszor elképzeltem, ahogy reggel indul a jogging, és én csodálatosan teljesítek, és fitt és üde leszek. Nem voltam. Fel sem bírtam kelni, mert én nem olyan vagyok. Nem a korán kelő, hanem a későn fekvő vagyok. Megint egy feltelepített rossz program. Azért mégis megpróbáltam. Néha bírtam a harminc percet, de közben mindet utáltam. Nem értettem, hogy mi a baj velem, de el is tudtam ezt rendezni magamban, hiszen én nem vagyok olyan futós alkat. És jött a kemoterápia, én meg mentem futni, vagy kocogni, vagy inkább vonszolni magamat az úton futásnak álcázva. Jól esett, kellett, de nem bírtam. Akkor nyilván bele is fért azt mondani, hogy hát a szervezetem ettől nem képes többre. Mondjuk igaz, hogy nagyon megviseltek a kezelések. Le lettem pusztítva, de azért mentem futni. Futópadra, utcára, még néha reggel is, munka előtt, hogy azt érezzem: élek. Aztán vége. Nem futottam többet. Minek? Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Tudom, azt ígértem, hogy nem a futásról fogok írni, és betartom, de még tarts ki egy kicsit. Lesz ennek értelme, nyugi.

Sok évet megyünk előre, ami közben rákaptam a túrázásra. Erről írtam már sokat. A nagyapám, aki igazi vadember, amint járni tudtam, vitt az erdőbe. Ott mindig jó. Szóval mentem. A középiskolában kóstoltam bele a teljesítménytúrázásba, aztán a fősulin még tovább, és vitt magával. Jó érzés volt, szerettem. A kemók után is ez volt az első, amit bevállaltam. Akkor csak egy gyötrős 22-est a Mátrában. Később pedig jöttek a gyerekek, így ez a feltöltődésem is elmaradt. Majd egy nagyobb lelki borulás után azt mondtam, hogy: tíz év kimaradt, de sejtszinten muszáj újra mennem. És mentem. Lezavartam – számomra is meglepő módon gyorsan- 38 km-t. Később rávettem magam egy nyári 42-re is. Az is bőven szintidőn belül sikerült. Pedig előtte megpróbáltam futni menni, és két kilométer után simán feladtam. Nagy próbatételek voltak ezek számomra, és akkor kezdtem megérezni, hogy egyszerűen muszáj feszegetnünk a határainkat. Muszáj elég bátornak lennünk ahhoz, hogy új kihívásokkal nézzünk szembe, és még attól is muszájabb ( igen, tudom, hogy nincs ilyen szó) a célok kitűzése.

Kellenek a célok! Hogy miért? Mert tele vagyunk negatív programozással. Ezeket szedjük magunkra gyerekkorunktól kezdve. Él bennünk ez a drága, ártatlan kis egó, aki mindent elhisz, amit mondanak neki. Mindegy, hogy a szüleidtől hallottad, hogy a tanító nénid sütötte rád, hogy a barátaid szívattak vele, egyszerűen beléd égett. Nem vagy érte hibás, hogy elhitted. Olyan, mintha rossz programokat, vagy vírusokat raktak volna rád. Megakadályoznak téged abban, hogy jól funkcionálj. Mert fogod, és eredendő ártatlanságodnál és naivitásodnál fogva elhiszed, hogy bizonyos dolgokra te egyszerűen nem vagy képes. Neked az nem megy. Gyönyörűen tudsz hozzájuk alkalmazkodni. Azt mondták neked, hogy te ilyen telt vagy, vagy kövér, mert ilyen a család, kész, nem lehetsz te sem más. És elhiszed. Nem érted, miért nem működik egyetlen diéta sem, végül beletörődsz a negatív programba, és feladod. Azt mondták neked, hogy te nem értesz ehhez vagy ahhoz, és elhitted. Nincs még minden veszve! A jó hír, hogy bármikor dönthetsz másként! Dönthetsz úgy, hogy változtatsz, és felülírod a programot. Kicseréled valami jóra.

Beköszöntött a karantén idén újra. Két alsós, egy ovis és egy nem egészen egy éves mazsolával úgy éreztem, hogy menni fog. Elvégre tanár volnék, tehát meg tudom oldani. Itthon vagyunk, beosztjuk az időnket. Tiszta sunshine. És amúgy az is volt. Szeretünk együtt lenni, és nem szenvedtünk semmiben hiányt. Mégis akadtak napok, amikor az összes online, offline, kijavít, visszaküld projektek után, mondjuk este hatkor, úgy éreztem, hogy ez így nem oké. Teljesítem a feladataimat, minden elkészül, a gyerekek nem maradnak le, nincs semmi probléma, csak épp ki sem mozdultam a házból. Meg úgy alapvetően egyáltalán nem mozogtam. Elkezdtem úgy érezni magamat, mint egy zabbal tuningolt versenyló, aki csak az istállóban ácsorog. Mert nem, a szellemi fáradtság soha nem lehet egyenlő a testivel. A testünk azért van, hogy használjuk. Az, hogy ülök a kanapén, és pörög az agyam egész nap, még nem fárasztja el a testem. Imádok jógázni, tényleg, ha olvastál már, vagy ne adj’ Isten követed a csatornámat, akkor látod, hogy az életem része. Nos, a homeschooling erősen megtépázta a befelé figyelés idejét, és este a kisasszony nagy igényt formál rám, így akár hetekig is kimarad a mozgás. Itt jött el a stop.

Szóval, meddig keresek még kifogásokat? Mit tudunk kihozni ebből a helyzetből? Aztán hozta az élet, Isten, az univerzum, ahogy tetszik. A kislányunk délutáni alvásidejében elmentünk egy forgalomtól mentes útra. Úgy döntöttünk, hogy ha már se edzés, se suli, akkor is mozogni kell valamit. Három fiú gyermek mellett jól tudom, milyen az, ha nincsenek lemozgatva. De hogy, és mit, ha egyszer egész nap tanulunk? Igen, igen, futni indultunk. A kedvesem a kocsiban zenét hallgatott, a kis csöppségünk alukált az autóban, és mi pedig futottunk. Vagy inkább kocogtunk. A karate táborban három km az elvárás, így ennyit teljesítettünk március közepén először. Nagyon jól esett! Aztán mindig egy picit több lett. A fiúk a tavasz beköszöntével biciklire váltottak, és a család tekert mellettem, amíg én futottam. Ezerszer találhattam volna kifogást. Ilyenek voltak: alig aludtam, Almának jön a fogacskája, telihold volt, ciszta van a térdemben, fáj a bokám, nem is szeretek futni, esik az eső, vihar van, nagyon fúj a szél, túl nagy a sár, feltörte a cipő a lábamat, a császárheg, és még ott a szoptatás is, és még hosszasan sorolhatnám. Elképesztő, mennyire kreatív az elme, ha kifogásokat akar gyártani. A kérdés, hogy te mit akarsz. Ha vannak céljaid, akkor a megoldásra fókuszálj, arra, hogy miért is akarsz mégis tovább menni. A megállásra mindig lesz okod, ezer.

Rájöttem, hogy így, a család társaságában egészen másként élem meg a futást. Növekedtek a kilométerek, az idő, és mégsem tűnt fárasztóbbnak.  Éreztem, hogy mennyire óriási nagy szükségem van az aktív lefárasztásra nekem is, nemcsak a gyerekeknek. Csodálatosan éreztem magam minden egyes futás után. Amikor nemet mondtam a kifogásokra, akkor a vihar elvonult, és meseszépre festette az eget. Amikor nem érdekelt az eső, akkor tíz perc múlva ragyogott a nap, és a Bükk mindig valami elképesztően gyönyörű arcát mutatja, amíg én beleveszek az időbe. Ebben az időben pedig nem létezik semmi más, csak az élet. Egyszerűen tökéletes minden. A virágzó repce, a sóderes út, a végtelen felhők, és a béke. Ilyenkor van időm hálát mondani, a hálát átérezni. Megtaláltam a futásban a szépséget én, aki utáltam futni.

Ezt a képet tegnapról hozom. 13 km sikeredett, ennyi fért bele. Másnak ez semmi, nekem egy új szint. Végig azon gondolkoztam, hogy elmondom ezt neked. Minden nap merd kijjebb tolni a határokat. Minden nap élj meg valami újat, tegyél meg valami olyat, amit azelőtt soha. Főleg olyanokat, amikről azt hiszed, hogy az neked nem menne. Menni fog! Gyönyörű az érzés, amikor kilépsz a kényelemből, és megismered önmagad egy másik oldalról, és átjár a hit, a szeretet önmagad felé. Látod, hogy képes vagy rá. Nem kell a facebookra posztolgatnod, nem kell mások elismerésére vadásznod, csak tedd meg úgy magadért. Jelen poszt sem hivatott semmilyen elismerést kicsikarni. Nincs mit elismerni. Ez az egész csak nekem fontos igazán, mert ebben a röpke másfél órában tökéletesen a jelenben voltam. Nem hatott rám a múlt, nem aggasztott a jövő, csak mentem. És még egy új mese is megérkezett a fejembe, amit hamarosan el is mondok majd.

Tehát nézzük szépen sorjában, mi a teendőd:

• Tűzz ki célokat! Akár írd is le őket, de csak magadnak. Nem szükséges senkivel sem megosztanod, hogy mire készülsz. Ez úgyis rólad szól. Nincs semmi jelentősége semmilyen visszajelzésnek. Azért cselekedj, hogy békét teremts!
• Ne keress kifogásokat! Hidd el, az egó mindent megtesz, hogy meggyőzzön téged, miért is ne akarj másként élni, mint ahogyan kényelmes. Meg fogja neked magyarázni, hogy miért is vagy képtelen fejlődni. Annyi a kifogás, és egyik hihetőbb, mint a másik. Óvatosan bánj velük, nem szolgálják semmilyen érdekedet.
• Minden nap tegyél valami újat! Csinálj egy cigánykereket a parkban, vagy bármit, amiről úgy gondolod, hogy gyerekként még simán bevállaltad volna, de most már túlságosan kötnek a képzelt társadalmi elvárások. Cselekedj szívedből!
• Ne sajnáld az időt magadra! Ha te rendben vagy, béke van benned, és adsz magadnak lehetőséget a feltöltődésre, akkor körülötted mindenkinek adni tudsz. Lehet, hogy elveszel egy órát, de sokkalta több minőségi időt adsz majd vissza.
• Szeresd magadat! Ne legyenek irreális elvárásaid, és ne hasonlítgasd magadat senkihez. Hozzám se!
• Tudatosan ismerd fel, és építsd le a negatív programjaidat. Csodálatos vagy! Ne feledd, hogy minden, amire szükséged van, már a tiéd.

Mi az, amit felejts el:

• Nincs szükséged cuccokra. Ha futni akarsz, fuss. Nem kell hozzá csilli-villi új cipő, semmi. A két lábad, és a kitartásod. Csak célod legyen, az eszköz megérkezik magától.
• Engedd az egót pihenni! Nem kell mások elismerésére vadásznod. A te időd, rólad szól.
• Ne gondold, hogy neked nem fog menni! Nehogy azt hidd, hogy én minden nap így tolom. Dehogy! Jó, ha két hétben egyszer összejön egy valamire való jóga, és heti egy futi. De nem kell senkinek sem megfelelnem, és az a nagyon jó hírem van, hogy neked sem. Nincsenek elvárások. Szimplán csak érezd jól magad! Ha sikerül valami, úgy is jó, ha épp nem, úgy is jó.
• Semmit ne erőltess! Az erőszak és az erő között óriási a különbség. Főleg azért, mert az első totálisan negatív, míg a másik hihetetlen pozitív energiával bír.

Azt kérdezed, hogy akkor mi a profit? A béke. Amit megteremthetsz magadnak. Nekem minden egyes futás alkalmával ott a Bükk, ami minden időjárási- és fényviszonyban gyönyörű. Ott a lehetőség a kapcsolódásra a magasabb szintű létezéssel, a benned rejlő élettel. Bármit is csinálj, ami meghaladja az aktuális képességeidet, és egy picit túlmutat azon, amit eddig hittél magadról, az építeni fog. Nem a büszkeségedet, nem az anyagi javaidat gyarapítja, hanem a benned élő igaz valódat. A hitedet abban, hogy bármire képes lehetsz. Ez visz majd előre. Egy kicsit, egy apró lépést tegyél mindig előre, eggyel tovább, mint ahol már jártál. Meglátod, megéri!

A Csillagbérc blog a Mama Manisha Mesék és Jóga részeként nőknek, anyukáknak, gyógyulni vágyóknak, útkeresőknek, úton levőknek, együttrezgőknek, spirituristáknak szolgáltat egy helyet, ahol a lélek pár percre megpihen, ahol kérdések ébrednek, és válaszok születnek.

További mesés és jógás tartalmakért pedig látogass el a

honlapunkra: www.mamamanisha.com illetve a

Youtube csatornánkra: https://www.youtube.com/@MamaManishaYoga

És csatlakozz hozzánk a közösségi média felületein is

Facebook: https://www.facebook.com/mamamanishayoga

Instagram: https://www.instagram.com/mamamanishayoga/

Pinterest: https://hu.pinterest.com/mamamanishamesei/