Csillagbérc

Gondolkodtál már azon valaha, hogy miért fél ennyire az ember az újtól, a mástól? Biztos vagyok benne, hogy a válaszod: igen. Annyiféleképpen hívták már őket: boszorkányok, varázslók, jósok, javasasszonyok, sámánok, tanítók, próféták, és még jó hosszú a lista. Olyan emberek, akik kilógnak a sorból, akik valamiért másként működnek. Akik olyasmit tapasztalnak meg a világból, amit mások nem. Akiket egyenesen nem normálisnak kell nézni, mert nem úgy csinálják a dolgaikat, ahogyan az elvárható lenne. Antiszociálisak, közveszélyesek, ők azok, akiket kivet magából a társadalom, mert nem tud a másságukkal mit kezdeni. Zavar van a fejükben. Hangokat hallanak, furákat látnak, még furábbakat álmodnak, és beszélnek összevissza olyasmikről, amik földi halandó számára elfogadhatatlanok. Túl vannak az érzékszervi tapasztaláson, a tudományos leírhatóságon, a bizonyíthatóságon, ezért sokkal könnyebb volt mindig is inkább máglyán égetni. Most sem vagyunk jobbak. Úgyhogy akkor itt és most: Attention! Vigyázat! Az alábbi bejegyzés vallástól, hittől, világnézettől, véleménytől, beállítódástól, az anyagi világról való tudástól független, színtiszta nem normális dolgok egyvelege lesz. És tudom, hogy ha tovább olvasol, akkor azért teszed, mert te is tapasztaltál már olyasmit, amiről talán nem is mertél senkinek beszélni, mert bolondnak néztek volna. Ha mégis találkoztál már valakivel, akinek elmondhattad az őrültségeidet, akkor megkönnyebbültél, hogy mások is vannak rajtad kívül, akik kicsit defektesek. Most megnyugodhatsz, itt jó helyen jársz.

Jól sejtem, hogy te is találkoztál már sok olyan emberrel, akinek hiába is mesélnél szeretetről, hitről, meg nem magyarázható „véletlenekről”, mert eleinte talán csak szemöldökráncolva néznének rád, majd a társaságodat is elkerülnék, pedig te érzed, hogy nem vagy megkattanva, sőt egyre tisztábban látod az életet. Valahogy így ment ez mindig is. Mindegy is, hogy miben hiszel, de Jézus az egyik legjobb példa erre. Fura volt. És még hányan a világon. A diliházakban vajon hányan szenvednek olyanok, akik talán az igazságot hozták el, de az ember nem áll még készen arra, hogy megértse, hogy elfogadja. A gyűlöletre programozott népek nem keresik az anyagi világon túlit. Nem keresnek kapcsolatot az univerzummal, nem beszélnek energiákról még akkor sem, ha az egyébként még csak nem is valami ördögtől való, elképzelhetetlen dolog. Nem hisznek a lélekben, az elme erejében, az egó gyarlóságában, a szeretet hatalmában, és idővel rájössz, hogy mindezekkel az emberekkel nincs is közös témád, és szép lassan elkopnak mellőled. Nincs itt semmi kivagyiság, egyszerűen csak másként gondolkodtok. Aki ezen a szemüvegen át fürkészi a létezést, az nem akarja az igazát bizonygatni, nincs benne ilyen vágy, mert minden olyan magától értetődő, és tudod is jól, hogy meg kell hagyni mindenkinek a lehetőséget, hogy azt gondoljon, amit csak akar. Ha bolondnak akar nézni téged, tegye. Egészségére!

Már egészen kiskoromban szembesültem vele, hogy velem valami nincs rendben. Hogy nekem fura álmaim, gondolataim vannak, amiket egyébként akkor még természetesen nem tudatosítottam. Amint megtanultam írni, onnantól írtam. Eleinte csak naplókat, aztán hamar verseket, és jöttek a történetek. Novellák, kisregények is. Ezekben főként az életem meghatározó alakjaiból gyúrt szereplők keveredtek bonyodalmakba, és egy-két éven át figyeltem, ahogy a történeteim kvázi életre kelnek. Számtalan dolog, amit megírtam, később valóra is vált. Nem értettem. Furcsa volt. Akkor nem foglalkoztam a gondolat teremtő erejével, csak izgatottan figyeltem, hogy mi lesz ebből. Az egóm örvendezett. Aztán ráébredtem, hogy könnyen tudom manipulálni az embereket. Ez is simogatta az egóm. Korai zsengék. Később ezt egészen komolyan kifejlesztettem, és nem mindig a jóra használtam (dolgozom a bocsánaton azóta is). Már kamaszkorom előtt is bújtam a könyveket, mindenféle paranormális érdekelt. De tényleg, semmi tudatosság, puszta kíváncsiság.

Valamivel később elkezdtem odafigyelni az álmaimra, és már nemcsak a Krúdy könyv került a kezembe, hanem komolyabban el tudtam gondolkozni azon, vajon mit jelentenek, hiszen állandóan olyan érdekeseket álmodtam. Most kivétel nélkül olyan álmokról mesélek, amikben a szereplő nem volt a hétköznapjaim része, nem idéződhetett fel más esemény kapcsán, és soha máskor nem is jelent meg álmomban. Ez mondjuk a mai napig így van. És ilyen álmok jöttek: keresztanyám a halála után néhány hónappal egyetlen egyszer jött el hozzám. Álltunk egy kertben, mosolygott, és annyit mondott: boldog vagyok. Egyszer egy játszótéri barát, egy srác, aki elsodródott az élettől, öngyilkos lett. Annak ellenére, hogy nem tartottuk a kapcsolatot, nagyon megviselt a halála. És hosszú-hosszú időn keresztül álmodtam azt, hogy el akarja mondani, miért tette. De sosem tudta megtenni, mert valami mindig megzavarta. Mindig más. Mondjuk, egy vonaton ültünk, de épp akkor, amikor odaért a mondandójában, akkor elszáguldott mellettünk egy másik szerelvény, és bár láttam, hogy mozog a szája, nem értettem egy szót sem. Ebből a típusból rengeteg volt. Aztán egyszer csak sikerült hozzám elérnie, de ez egy másik történet. És akkor ott volt a régi telekszomszéd, aki egyszer jött, csendes álom volt, szinte csak láttam, és másnap reggel meghalt. Volt egy osztálytársnőm, akivel az érettségi után többet nem is találkoztam, de egyszer azt álmodtam vele, hogy ment előttem az utcán. Egyszer hátrafordult, és ment tovább. Ennyi volt az álom. Másnap egy tanítványom mesélte, hogy öngyilkos lett a szomszédja. Aztán összeállt a kép. Ő volt az. Jött egyszer egy várandós kép egy szintén rég „elfeledett” ismerőstől, akinek írtam is másnap még az iwiwen. Kiderült, hogy a hatodik hónapban jár. Egy másik lány szülése szintén bekövetkezett az álmom utáni napon. Sok ilyen sztorim van, nem untatlak minddel. Nemrégiben a kisfiam egyik osztálytársának az anyukája sírt álmomban, hogy meghalt a férje. Meséltem is családnak, hogy meglepődtem ezen az álmon. Apuka ugyan nem halt meg, de megállt a szíve. Ezek az álmok már csak ilyenek! Lassan megszoktam, hogy oda kell rájuk figyelni.

Amikor nem álmodoztam, akkor olyan dolgok történtek meg velem, amikről korábban itt a blogon is meséltem már nektek. Életem megrontója, az utamról lesodró szerelem aznap reggel búcsúzott el tőlem végleg, amikor megtaláltam a nyakamban a daganatot. A kiskutyám a gyógyulásom után kezdett lebetegedni, és nem sokkal utána meghalt ugyanabban a betegségben, amiben én szenvedtem. Ezekről már tettem említést, és arról is, hogy micsoda „véletlenek” sorozata volt az, hogy megérkezzen az életembe a férjem, a megmentőm, a társam, a barátom, aki igazából mindvégig ott volt valahol körülöttem, mégis ki kellett várnunk, hogy elérkezzen a mi időnk. És történt olyan is, hogy egy ismerős fiatal pár új autót vásárolt. Háromajtós volt. Amikor kihozták a szalonból, beültem hátra, és az első gondolatom az volt, amit ki is mondtam, hogy nagyon rossz lehet itt meghalni, hogy nem tudsz kiszállni. Pár nappal később együtt utaztunk, ott ültem, illetve feküdtem a hátsó ülésen, mert nagyon hosszú volt az út. Aztán felültem, és bekötöttem magam, mondván, hogy így meg fogok halni. Alig néhány perc múlva egy kamionnal ütköztünk. A sofőrünk nem állt meg, lassítás nélkül hajtott a főútra. Ők is csodálkoztak utólag a szavaimon. Túléltük. Ennyi volt a lényeg.

Ezek a véletlenek soha nem véletlenek. És tényleg mindegy, hogy minek hívod, hogy istennek látod-e vagy bárminek, hogy hiszel-e egy felsőbb létezésben, egy egységes univerzumban, eljön az idő, amikor már nem tudsz mindent a koincidensek listájára felvenni. Érdekes egy kicsit felülről is megvizsgálnod az életedet. Ezek a furcsaságok más formát is öltöttek. Szeptember 18. volt, amikor a kedvesemmel úgy határoztunk, hogy együtt képzeljük el az életünket, hogy együtt fogunk élni. Egy évvel később ugyanezen a napon tudtam meg, hogy várandós vagyok a kisfiunkkal, majd kilenc évvel később ezen a napon tudtam meg, hogy várandós vagyok a kislányunkkal. Az első két kisfiunk tökéletesen sablonosan született. 40 hét plusz egy nap, kilenc óra vajúdás, tolás, nem jön, arctartás, hagyjuk abba, legyen császár. Az, hogy a mindhárom fiú hat hónaposan állt fel, és 10 hónaposan indult el, az már csak hab a tortán. Az eljegyzésünk május 8-án volt, egy évvel később pedig megszületett ezen a napon a kisfiunk. Jelenleg két olyan barátnőm van, akikkel igazán mélyen tudunk beszélgetni, akikkel mindig meg tudok nyílni, és sok „aha”-élményt okoztak már, nos ők is ugyanazon a napon születtek. A harmadik kisfiunk ugyanazon a napon született, amikor a tesóm. Egész életemben csak kétszer éltem együtt szobatárssal. Az egyik a koliban volt, a másik egy pesti albérletben. Mindkét lány május 21-én született, ahogyan a lányunk is ezen a napon érkezett meg közénk. De már meg sem lepődöm ezeken a dolgokon. És ha még mindig olvasol, akkor te sem. �

Számtalan ilyen történetem van, de a lényeg nem is ez. Hanem, hogy ha te is így élsz, akkor jól tudod, véletlenek nincsenek. Elképzelheted magadat az egész részeként, de tulajdonképpen ott van benned is az egész. Bár nekem sem jött sosem behívó a Roxfortba, azért mégiscsak azt hiszem, hogy jobb ebben a varázslatban élni. Súlyos hibának érzem másokat megbélyegezni azért, mert másként gondolkoznak, mert olyan dolgokról hadoválnak, ami másoknak esetleg nem érthető. Nem kell egymást bolondnak nézni. Végtelenül kicsinyes, és a szeretettől, elfogadástól nagyon messze mutató magatartás az igazunk másokra erőltetése. Nézd, én leírtam neked. Ilyen dolgokat tapasztaltam. Lehet, hogy ez nem normális. De mi van, ha mégis? Senkinek nincs joga ítéletet mondani mások felett. Még ha nem is égetnek már máglyán, azért a társadalom még mindig kőkeményen szembeszáll mindennel, amivel nem tud mit kezdeni, vagy ami nem a szájíze szerint való. Pedig fontos lenne ettől sokkalta nagyobb odafigyeléssel élnünk.

Szóval, neked is vannak megérzéseid? Vannak furcsa álmaid? Te is találkoztál már a „véletlennel”?

Gyere a Csillagbércre, ott sosem leszel egyedül! �

A Csillagbérc blog a Mama Manisha Mesék és Jóga részeként nőknek, anyukáknak, gyógyulni vágyóknak, útkeresőknek, úton levőknek, együttrezgőknek, spirituristáknak szolgáltat egy helyet, ahol a lélek pár percre megpihen, ahol kérdések ébrednek, és válaszok születnek.

További mesés és jógás tartalmakért pedig látogass el a

honlapunkra: www.mamamanisha.com illetve a

Youtube csatornánkra: https://www.youtube.com/@MamaManishaYoga

És csatlakozz hozzánk a közösségi média felületein is

Facebook: https://www.facebook.com/mamamanishayoga

Instagram: https://www.instagram.com/mamamanishayoga/

Pinterest: https://hu.pinterest.com/mamamanishamesei/