Ez most egy kicsit nem annyira koronavírusos bejegyzés lesz, de mindenképpen úgy érzem, hogy most is aktuális arról értekeznünk, hogy mennyire van létjogosultsága az életünkben a politikának. Látom, hogy ezrével lázonganak honfitársaim, látom a gyűlöletet, és hogy igazából mind önjelölt aktivisták, politológusok, történészek, vagy csak a legnagyobb igazságok szószólói, akik nem átallnak szitkozódni, támadni, virtuális kést döfni embertársaikba. Most pedig sokuknak ideje is van erre. Bár, úgy vélem, hogy akit ez boldoggá tesz, az eddig is űzte ezt a hobbit, méghozzá magas szinten. De a legőszintébben nem értem.
Ülsz a nappalidban, fekszel a hálószobádban, és jön egy késztetés, hogy most aztán jól odamondasz mindenkinek mindent? Egyszerűen nem tudom elképzelni, de próbálom. Most aztán mindenki kapja a híreket orrba-szájba. Tudom, nem szép kifejezés ez sem, de ez van. Reggeltől estig csak öntik ránk a híreket. És nagyjából kétféle lehetőség van: a korona meg a politika. A vírus ügyében mindenki szakértő, vagy még annál is szakértőbb. Csodálatos országunk megszámlálhatatlan, tekintélyes tudású lakosa áll birtokában az összes ismereteknek. Az összesnek. Legyen szó akármiről. Mindenki tudja, hogy hordjál-e maszkot vagy ne, hogy mikor, mi és hogy lesz. Ezt persze végtelen önbizalommal, elképesztő határozottsággal. A többiek meg csak pislognak. Mert tudós társadalmunk egy része ebben éli ki magát. Mondanám, hogy a bezártság némiképp korlátozza őket, de nincs itt erről szó. Arról lehet, hogy van mozgáshiány, nincsenek levezetve a fizikális szükségletek, hogy van némi hormonterheltség. De az volt eddig. Most meg sokaknak jött hozzá egy kényszerű otthonlét, ami egzisztenciálisan is megterhelő a legtöbb család számára. De nem csak ez van ám! Sokaknak megterhelő elviselni a saját családjukat. Ezt most nem kommentálnám. És akkor marad a különböző platformokon való észosztás. Jól van az. És aki nem vírusügyileg teszi oda magát, az eszi a politikát.
Honnan jött ez az egész? Kína szabadította ránk? Megint háború van Amerikában? Azok állandóan háborúznak. Meg Irán, tessék, még azok is. Arról ne is beszéljünk, hogy ez egy emberiségellenes akció, színtiszta mészárlás. És nézd, lehet, hogy a gyógyszergyárak is benne vannak. Lehet, hogy már rég van oltás, sőt lehet, hogy már az egész megjelenése előtt is volt. Meg amúgy is, ez nem is olyan veszélyes vírus, csak az olaszok valahogy nem bírják. Rájár a pápára a rúd. És láttad már, hogy amúgy ma hányan haltak meg rákban? Látod amúgy, hogy az egész világ ellened van, és akkor jársz a legjobban, ha jó magas szintre emeled magadban a kétségbeeséssel vegyes gyűlöletet? Na, és nem utolsó sorban ez az Orbán meg egy diktátor. Láttad, mit írtak róla külföldön is? Tessék, az ellenzék a legnagyobb ász, vagy Viktor a legnagyobb ász. Tapsikolás mindenhol, de a kaja kifosztva az üzletekben. Ez van. És tudod mit? Tiszta hányingerem van már ettől. Mert ezt akarják, hogy te ezekkel foglalkozz. Miért dőlnek be ennyien? Miért rabolnak rá, és marcangolják az eléjük hajított cafrangokat? Nem értem. Nem az a gond, ha tájékozódsz, sőt tedd is meg. Nem az a gond, ha van véleményed. Legyen! De miért kell egymást támadni, gyalázni, alázni a végtelenségig? Miért kell azon rágódni, hogy melyik az igazság? Most épp ez a téma. De könyvek, filmek, sorozatok egész garmada is éppen ezekkel az úgynevezett igazságtalanságokkal foglalkozik. Erre építenek, és kajálják az emberek! Még én is szeretem. Nem kell példákat írnom, számtalan mű foglalkozik a felső egy százalék egy százalékával, az érinthetetlenekkel, a korrupcióval, az egyház mocskos dolgaival, a háborúkkal, mindennel, amitől annyira rosszul fogod érezni magad, mint még soha.
Hogy mi ebben a legszörnyűbb? Egyrészt az, hogy sokan egyáltalán nem nyitottak a másik igazságára. Nincs érdeklődés, csak gyűlölet. Erről írtam a múltkor is. A másik meg az, hogy tönkretesznek. Otthon ülsz, anyázol a gép előtt a politikusokra, a rendszerre, a hatalomra, az igazságtalanságra, és közben mi történik? Semmi. Változtatsz ezzel bármin? Ó, igen. Magadon. A többin nem. Nem fognak a gyógyszergyárak kevesebb profitra hajtani, nem fognak a háború és a kőolaj hívei szolidaritást érezni, nem fog a világon semmi sem változni attól, hogy te otthon vagy a facebook-on szíved-lelked beleadva mocskolódsz. Ettől csak te fogod rosszul érezni magad. Méghozzá nagyon.
Egy ideig az ilyen emberek hangosak, mert jó hallatni a hangjukat (ezt sokan szeretik, társas lény az ember, látod, még én is, még ha nincs is bennem semmilyen ártó szándék). Valamiféle kielégülést éreznek, ha eleget posztolnak arról, hogy a kormány tökéletes vagy éppen szánalmasan rossz (szándékosan nem fogok ez ügyben sem állást foglalni). Hivatkozik mindenki a történelemre, mert akkor meg akkor is mi volt. Mi volt? Honnan tudhatná ezt bárki? Az én szememben történelemre hivatkozni tökéletesen tényszerűtlen. Hiszen egy sima mezei baráti beszélgetés is másként csapódik le a két félben, nemhogy ettől sokkal nagyobb kaliberű események. Igen, vannak dolgok, amik megtörténtek, a többi sokkal közelebb van a véleményhez, mint a tényhez. Az én igazságom az sosem lesz a te igazságod, mert ez én vagyok, az meg te. De ezért nem haragszom rád, sőt.
Vannak, sajnos, olyanok is, akik ezt az egészet még tovább viszik, és ez az életükké válik. Már semmi értékes nem marad, csak az az állandó politizálás, mert erre mindig van partner. És akár egy jót is lehet veszekedni, amitől majd aztán valakinek érezheti magát mindkettő. De még ettől is rosszabb, amikor elérkezik a tehetetlenség nyomasztó felismerése, és bedarál a kétségbeesés. Amikor már úgy érzed, hogy tényleg semmilyen igazság nem létezik ezen a földön. Mert mindent felülről irányítanak, és neked tulajdonképpen a világon semmi beleszólásod nincsen semmibe. Azt eszed, azokat a mérgeket, amiket eléd raknak. Azokat a híreket zabálod, amikkel tömni akarnak. Azt a levegőt szívod, amit megmérgeztek, azt a vizet iszod, amit megmérgeztek. Adják a gyógyszereket, az orvosok szándékosan eltesznek láb alól, és még a piramisokat sem az ember építette. Nincs igazság. Csak az üresség marad, hogy egyedül vagy, hogy semmi, de semmi esélyed egy jobb életre, mert mindent elvettek tőled. Drasztikus, mégis valós. Ilyen útvesztett emberekkel vagyunk tele. És ők nem csak a függők, bár köztük is akad számos ilyen. Mert amíg iszol, amíg jól be vagy mindenezve, addig nem érzed ezt a fájdalmas elnyomást. Olyan mély depressziót tud okozni, amiből csak sok akarattal és segítséggel lehet kilábalni. Főleg, hogy a mentális betegségeket még a mai napig is valami lepraként kezeli a társadalom, pedig sokkalta többen szenvednek tőlük, mint amennyit be mernénk vallani. Mert szégyen. Amikor valaki túljut ezen, és föl akar állni, az fel is fog.
Meg kell tanulni mindettől függetlenedni. Meg kell tanulni határt szabni a befelé és kifelé irányuló szennynek is. A világ a te dühödtől nem fog megváltozni, te viszont igen. Jó melegen megágyazol a testedben mindannak a rossznak, amivel foglalkozol. Akár adod, akár kapod, mindenképpen pusztít. Téged. Ezt kellene valahogy megérteni. Ha mérges vagy, méreggel eteted magad. Ha dühös vagy, akkor azzal. A tested nem tud tőled függetlenedni. Ne csak azért változtass, mert nem akarsz beteg lenni, hanem mert amíg politizálsz vagy más egyéb felesleges dologgal terheled magad, lemaradsz a saját életedről. Pedig attól nincs értékesebb. Nem kell ide vallás, megváltás, spiritualitás, semmi magasztos, ha nem akarod. Csak te. A te döntésed arról, hogy igenis változtatsz az életeden. Magad miatt. Persze a környezeted is hálás lesz érte, ha nem hányod rájuk a negativitást. Mindegy, hogy a jelenlegi helyzetet mennyire látod rossznak, akkor is tenned kell magadért. Irányítsd a figyelmedet fontos dolgokra, olyanokra, amik békét hoznak. Keresgesd önmagadat. Ha kevesebbet fogsz agyalni az igazságtalanság nyomasztó érzésén, akkor talán meglátsz majd olyan értékeket is, amiket eddig észre sem vettél. Kell ebbe a világba a több mosoly, a több önazonos lélek, a segítő szándék, kell sokkal több hit, és akkor van remény. Híresen pesszimista nemzet vagyunk. Ne keseregjünk ezen, ne posztolgassunk róla, hanem mutassunk példát. Meglátod majd, hogy minél több jó sugárzik belőled, annál jobban fogod érezni magad. Nem kell kizárnod a nagyvilág dolgait, csak tudd őket a helyükön kezelni. És ne úgy feküdj le, hogy a híreket böngészed, hogy dühös vagy. Békét. Sokkal több békét akarj.
A Csillagbérc blog a Mama Manisha Mesék és Jóga részeként nőknek, anyukáknak, gyógyulni vágyóknak, útkeresőknek, úton levőknek, együttrezgőknek, spirituristáknak szolgáltat egy helyet, ahol a lélek pár percre megpihen, ahol kérdések ébrednek, és válaszok születnek.
További mesés és jógás tartalmakért pedig látogass el a
honlapunkra: www.mamamanisha.com illetve a
Youtube csatornánkra: https://www.youtube.com/@MamaManishaYoga
És csatlakozz hozzánk a közösségi média felületein is
Facebook: https://www.facebook.com/mamamanishayoga
Instagram: https://www.instagram.com/mamamanishayoga/
Pinterest: https://hu.pinterest.com/mamamanishamesei/
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
