Csillagbérc

Szegény hagyma, milyen számkivetett, pedig mind tudjuk róla, hogy jó barátunk. Mégis ott él a zöldségek perifériájára szorulva, méltánytalanul elhanyagolva, megszégyenülten, és nem érti, hogy ha egyszer ilyen hűséges szolgája az emberiségnek, vajon miért nem kaphat ettől nagyobb megbecsülést. Megkérdezik lépten-nyomon, hogy hagymát kérsz-e a kajádba, és te igent akarsz mondani, mert szereted őt, akarod, tudod, hogy mennyire jó is lenne újra együtt, de letagadod az érzéseidet, a belső valóságodat, az igazságodat, és a társadalmilag elvárt elborzadt közönnyel utasítod vissza még a feltételezést is, hogy valaha hagymát ettél.

Egyik este ott sorakoztak a csábítóan friss újhagymák a konyhapulton, és ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy azonnal egyek belőlük. Csodálatos volt. Zsenge, ropogós. Elgondolkoztam hát rajta, hogy miért is ne ehetnék akkor, amikor csak akarok. Mert hát ez van! Ne egyél reggel hagymát, mert dolgozni mész, ott meg főleg ne egyél, mert az meg milyen már, hogy még mások megvetését is elviseld miatta. Hazaérsz, jönnek a délutáni programok, hoppá, már meg is vacsoráztál, és még mindig nem tudtál egy kicsiny helyet szorítani az életedben a hagymának. Pedig mennyifélék! Ott vannak az újak, a vörösek, a lilák, a fehérek, a metélő, a fok, a sonka, a póré, a mogyoró, no meg a gyöngy, és egészen biztosan nem is itt van a vége sornak, de már csorog a nyálam, és az ízlelőbimbóim hagymáért kiáltanak. Mégsem lehet csak úgy pofátlanul behagymázni, mert akkor biza büdös leszel, igazából tökéletesen egyértelműen hagymaszagú, és akkor megtudja mindenki, milyen bűnös lélek lakozik benned.

De nézz csak rá erre a gyönyörű teremtésre! Értünk, nekünk nő. Tudjuk, hogy micsoda jótékony hatásai vannak az egészségünkre nézve, felhasználásuk variációinak száma szinte végtelen. Ott van, ha baj van, de a megelőzésben is kiválóan alkalmazható. Mégis megtagadjuk, mert büdös. Ennéd, tudod, hogy segítene, és már nagyon fáj is, mégsem eszed, mert mit fognak majd mások mondani. Csak akkor mersz már remegő kézzel érte nyúlni, mikor nagyon nagy a baj, és egyébként sem mer már senki a közeledbe menni. Hát ez az, ami igazán elgondolkodtatott. Ilyenek vagyunk mi, emberek. Van egy fantasztikus növényünk, ami csábítóbbnál csábítóbb formákban kínálja magát nekünk, és olyan könnyen megterem, olyan jól tárolható, tartósítható, de frissen is ellenállhatatlan. Lássuk be, hogy a konyha alapeleme. Hagymával indul a főzés, és bátran próbáld ki nélküle, igen furcsa lesz a végeredmény. Nagyanyáink még tolták ezerrel, ők még hittek benne. Titkon még mi is, mert minden háztartásban ott van, csak nem áruljuk el, mások nem tudhatják. Szeretjük, hogy megvédi a testünket, meggyógyítja, és lám, nem elég, mert büdös. És ez az. Látod. Mint egy titkos szerető. Én meg azt mondom, hogy itt az ideje ezt lerombolni, és szót emelni a hagymáért végre! Az erő velünk van, hagymára fel! És tudod, hogy mi a legnagyszerűbb ebben? Ha te is ettél, meg ő is, meg én is, akkor észre sem vesszük egymáson! Adjunk több szeretetet annak a hagymának, mert ő most is szerényen, a háttérből szolgál bennünket.

És akkor megérted, mi a probléma ezzel, mi bajom lett, hogy ügyvédelni kezdtem a hagymát. Éppen így teszünk embertársainkkal is. Nem vállaljuk fel az érzéseinket, mert félünk, hogy mások meg mit fognak mondani. Olyan emberek véleményétől félünk, akiknek valójában egy cseppet sem számítunk, és mégis sanyargatjuk magunkat, meghazudjuk a saját lelkünket, csak hogy jobb színben tüntessük fel magunkat. De mégis ki előtt? Összetörve hevernek körülöttünk majdnem barátságok, majdnem szerelmek meghiúsult álmai, mert nem mertük felvállalni az igazat. És már óvodában, a szocializáció első lépcsőjén is ezt a tanult sémát viszik tovább az apróságok. Csak azzal fognak játszani, aki menő, csak akinek megvettek mindent a szülei (mert akkor ugye nem nagyon mérlegelik még közben, hogy minek a rovására történt ez), és bekúszik az életükbe a képmutatás, a kivagyiság, a látszatélet, a fogyasztói társadalom kielégíthetetlen nyomora. Aki bármi miatt kilóg a tökéletesnek hitt sorból, azzal meg majd ciki lesz barátkozni. Aztán megy ez így tovább az iskolában is. Tudod, igazi amerikai tinimúvi klisé, hogy a cukimuki szexi lánynak van egy rejtegetni való, mondjuk duci barátnője, akit amúgy nagyon szeret, mert mindig megérti, és mellette áll, de hát mégsem lehet vele megjelenni a szupermenő pasik előtt az évezred házibulijában. De ne is menjünk egy egészen más kontinensre, mert itthon is, ha nem olyan a ruhád, a telefonod, bármid, kicsinálnak. Lesznek azért barátaik a hagymáknak, de a menő, illatosszájúak előtt könnyen meglehet, hogy letagadják majd őket. Ez jut nekik, a szégyen. Pedig nem nekik kellene szégyenkezniük. Lám, felnőttként sem leszünk ám bölcsebbek, mert ha valaki kicsit is más, mindegy milyen, akármilyen, hagyma válhat belőle. Még ha tudják is róla, hogy amúgy egy csodálatos ember, arany a szíve, igaz barát, okos és jó társaság, még akkor is cserbenhagyják, ha valami nem stimmel, ha valamiért számkivetettként kell neki is élnie az életét. Nem szabad magára hagyni senkit.

Jó az, ha idejekorán megtanítjuk gyermekeinket, hogy nem ítélkezünk egymás felett, mert mind mások vagyunk, máshonnan érkezünk, meg azt is, hogy sosem fognak tudni mindenkinek megfelelni, és nem is kell. Valamiért ide jutott ez a világ, és mi hagytuk. Sokkal inkább van kifelé, mint befelé. Sokkal több a zaj, mint a csend. Több a rombolás, mint az építés. Amikor változást vágyunk, akkor lépjünk. Hogy azt mondod, ettől még nem változik a világ? De igen. Csak a te hozzáállásodtól fog változni. Először csak körülötted, benned, aztán másoknak is példát mutatsz. Ébredj holnap úgy, hogy még több elfogadást és hálát teszel bele a napodba, és ugyanígy fekszel is le. Ez a te forradalmad, nem bukhatsz el. Ne tagadd le a hagymát!

Ha úgy gondolod, hogy te sem fogod többé elnyomni igaz szeretetedet a hagyma iránt, akkor tudod, lájk, követés, és várlak a  Facebookon is! Keresd a Csillagbérc oldalát :) És egyél hagymát! 

Kép: pixabay.com