Csillagbérc

Gyűlöld a másikat, mert másként gondolkodik a világról. Gyűlöld, mert másban hisz. Gyűlöld, mert nem is úgy néz ki, mint te. Gyűlöld, mert szegény. Gyűlöld, mert gazdag. Gyűlöld, mert bátor, de gyűlöld akkor is, ha gyáva. Gyűlöld az összes másik népet, de a sajátodat is, mert az is életképtelen. Gyűlöld a politikusokat, a tanárokat, az orvosokat, a gyógyszeripart. Gyűlölj mindent és mindenkit. Igen, magadat is. Gyűlöld az összes embertársadat, mind érdemtelen az életre. És minden áldott nap dolgozz ezen! Ne hagyd veszni a tüzet! Csak akkor pusztít rendesen, ha mindent beleadsz! Kommentelj, vitatkozz, veszekedj, ordíts, kérd ki az igazad, és hidd, de nagyon mélyen, őszintén hidd, hogy csak is neked lehet igazad, és csakis te láthatod ezt jól. Visszasírod a természetes szelekciót, hadd hulljon a férgese, ön- és mindent elpusztító gondolatokkal telítsd a szíved. Nincsenek is már érzéseid. Az összes hír erről szól: élj gyűlöletben. Állandóban. Nem idézem megint Orwellt, felesleges. Aki olvasta, megértette, az most is érti. Aki nem, az olvasni, érteni sem fogja.

Ez egy tökéletesen működő, mesterségesen generált állapot. Nem azért gyűlölsz, mert ez van a véredben, hanem azért, mert unos-untalan ezzel táplálnak. Azt akarják, hogy ezt érezd. És te érzed is. Sőt, egyenesen feljogosítva érzed magad, hogy mindenről a lehető legundorítóbb módon véleményt is formálj. Olyan véleményt, aminek semmilyen más célja, értelme nincs, mint hogy ártson. Szúrjon nagyon. Mert már nem kell a kardot fognod, ez a lusta háború otthonról zajlik, de a hatása mindenek felett áll. Mert bizalmatlanná tesz az embertársaiddal szemben. Nem akarsz szeretni, nem akarsz bízni, nem akarsz már hinni semmiben csak a saját egódban, ami egyébként még csak nem is tiéd, hiszen készen tették bele az agyadba. Mindenki azt hiszi, hogy az övé az igaz. Más a hülye. Mindig a másik a hülye. De az nagyon. Ezt kapod, ezt várják el tőled, és hű alattvalóként, anélkül, hogy a legkevésbé tudatában lennél annak, ami veled történik, igazi zsoldossá válsz. Mész, vásárolsz, melózol, és közben tombol benned a düh. Folyton idegesítenek az emberek. Nem nézed már őket semmibe. Persze azt azért elvárnád, hogy téged meg sokra tartsanak, hiszen te az igazat képviseled. Nyilván. A sajátodat. Ide fajult a világ. És csak pislogunk körbe, hogy hol találunk még néhány valóban igaz szót, igaz szándékot. Hogy hol fogunk vajon beleakadni még valakibe, aki nem a háborút, hanem a békét, a szeretetet helyezi előbbre. Aki nem vágyja a gyűlöletet.

Hiszen ezt kapod a médiában. Nézed a sorozatokat, amik sorra arról szólnak, hogy a világ egy kicsiny szelete, egy egészen aprócska tartja hatalmában az egész emberiséget. Ez igazából lehetséges, hogy így is van. De neked tényleg ebbe kell beleölnöd az életedet? Tényleg otthon kell ülnöd, és mindenkit, akit csak tudsz, bántanod kell? De azt sem bátran teszed, hanem az internet adta biztos távolból. Onnan aztán igazán szaftosan lehet mindenkit gyilkolászni. Mert beteg ez a világ, undorító az emberi faj, és te undorodsz is tőle. Kész hányinger. Megkaptad te is, divatos ez az antiszociálisság. Mindenki bezárkózik. Néhány évtizede is emberek lakták ám ezt a bolygót. Sőt, nézzük meg közelebbről, ezt az országot. És ne politizáljunk, semmi értelme. Volt közösség. Az emberek egymáshoz szóltak. Elmentek a rendezvényekre, beszélgettek, iszogattak is, tömve voltak a vendéglők. Munka után volt szociális élet. Ismerték a szomszédaikat, az iskolatársak szüleit, a kollégákat, azok családját. Mégsem hányták össze magukat ettől. Táboroztak, kirándultak, és valahogy megfértek egymás mellett. Ne adj isten, még talán jól is érezték magukat. Most zárkózunk. Olvasom a magyar népmeséket: beengedték az idegeneket az otthonukba. Áh. Embertelen. Még vacsorával is megkínálták. Félelmetes. Nem rettegtek egymástól. Volt emberség. És még a kapukat sem kellett zárni. Lehetne sorolni, hogy mi minden vezetett idáig. Nem célom. De már nem így van. Nem bízunk, nem is akarunk. Könnyebb gyűlölni egymást, és fenntartani a távolságot, mint közelebb merészkedni. Ezt várják tőlünk, és teljesítjük is szépen.

Nézd csak meg, mit csinált velünk ez a vírus. Az emberek hangosan utálkoznak az utcákon, rabolnak, fosztogatnak, és félnek. Hol a hit? Hol a remény? Hol a józan, tiszta gondolkodás? Bármit bekajáltathatnak velünk. Úgy eszik meg az emberek a készen kapott információt, mint a cukrot. És aztán hiszik, és a másikat meg jól utálják, ha más a véleménye. Mert már nem tűrik, ha valakinek más a véleménye. Egyáltalán nem is kíváncsi senki arra, hogy lehet másként is. Nem beszélgetünk nézőpontokról, nincs békés együttélés. Ha nem úgy gondolkozol, (vagy egyáltalán merészelsz gondolkozni) akkor kiteszed magadat díszes céltáblának. A kérdés már csak az, hogy hazaérve vajon képes vagy-e letenni ezt a sok szemetet, és nyugodtan élni az életedet, feltöltődni.

Most ezt éljük. Az igazi gyűlölet korát. Tökéletesen mindegy, hogy miért történik ez most velünk, és tökéletesen felesleges azon is vitatkoznunk, hogy ezt most szándékosan szabadították-e a nyakunkba, azon is, hogy valóban annyira rossz-e a helyzet, mindenen. Érted? Nem számít, hogy ki, mikor, miért, mit. Ne ezzel foglalkozz! Ne keresd az okokat, most ezt éljük. Ezzel kell valamit kezdeni, ami van. Terhelheted magadat a miértekkel, és a hogyan lesz továbbokkal, de mit érsz el vele? Semmit. Azt szükséges belátnunk, hogy még mindig a személyes példamutatással fogjuk a legtöbbet elérni. Elsősorban a saját békénket. Az meg legalább annyira fertőző, mint a vírus. Ne azon töprengj otthon, hogy vajon hányan halnak meg ettől a vírustól vagy az influenzától, vagy hányan autóbalesetben, rákban. Ezzel csak telepakolod az egész testedet negativitással. Kell az most? Vagy bármikor? Higgadj le, nézz előre, és gondolkozz felelősen. És ami a legfontosabb, hagyd a gyűlöletet. Engedd el olyan messzire, amennyire csak bírod. Nincs jobb, rosszabb, nincs több, se kevesebb, se okosabb, se butább, se keresztényebb, se buddhistább, nincsenek közöttünk olyan különbségek, amik indokolnák, hogy így bánjunk egymással. És ne hivatkozzunk már arra, hogy az állatvilágban is, meg az erősebb kutya. Hagyjuk. Emberek vagyunk. Igen, nálunk is ösztönös a túlélés, a szaporodás. De lépjünk ettől előbbre. Ha nagyon keresztbe akarsz valamelyik hatalomnak tenni, hát tedd úgy, hogy békében élsz. Hogy a szeretetre szavazol. Azzal nagyon felbosszantod majd őket, magadat viszont nem. És úgy könnyebb! Segítséggel, odafigyeléssel, megértéssel van az előre kikövezve. Meg tudjuk ezt is tenni magunkért, egymásért, akkor miért is választanánk mást? Ne akarj erővel senkit meggyőzni az igazadról, nem tudsz. A világon sehol és soha nem működött még az erőszak. Most sem fog. Te csak menj előre töretlen hittel és higgadtan úgy, ahogy kell. Legyen fény, ne a sötétséggel takarózz. Ne félj felfedni érző szívedet, nem ettől leszel gyenge, sebezhető. Segíts, és fogadd el a segítséget. Nem vagy terminator. Ne is kell annak lenned. És nem te vagy egyedül a világ ellen. Csak akkor fogjuk ezt is átvészelni, ha nem hagyjuk magunkat megvezetni. Nem a pusztítással fogunk fejlődni. Te csak mutass példát. Ne kérd ki magadnak, ne dicsekedj vele. Tiszta gondolatok, tiszta szavak, tiszta tettek.

A Csillagbérc blog a Mama Manisha Mesék és Jóga részeként nőknek, anyukáknak, gyógyulni vágyóknak, útkeresőknek, úton levőknek, együttrezgőknek, spirituristáknak szolgáltat egy helyet, ahol a lélek pár percre megpihen, ahol kérdések ébrednek, és válaszok születnek.

További mesés és jógás tartalmakért pedig látogass el a

honlapunkra: www.mamamanisha.com illetve a

Youtube csatornánkra: https://www.youtube.com/@MamaManishaYoga

És csatlakozz hozzánk a közösségi média felületein is

Facebook: https://www.facebook.com/mamamanishayoga

Instagram: https://www.instagram.com/mamamanishayoga/

Pinterest: https://hu.pinterest.com/mamamanishamesei/