Csillagbérc

Törtetünk, rombolunk, megyünk előre úgy, hogy szét sem nézünk, kit és mit tapostunk el, löktünk félre csak azért, hogy látszólag előrébb juthassunk. Nincs ember, nincs isten, csak én vagyok, érted?! Ezt kell csinálni, hát mások is ezt csinálják. Ha nem te nyomod el, majd elnyomnak téged. Nincs tisztelet, nincs elfogadás, nincs szeretet, csak egó van, csak nekem kell a jó, a több, a minden, amit egyébként soha nem fogok elérni, és néha aggódva is pillantok majd hátra, hogy miért is nem jött még el mindig a megváltás, miért nem lett még mindig jobb, ha már ennyit meneteltem előre. Ezen az úton nem is fog semmi jó történni, mert a mai világban fokozottan veszélyeztetett erény az alázat, szinte féltenünk szükséges a kihalástól. Tegyél ellene!

Így látjuk a hétköznapokat, mindenki csak magával van elfoglalva, csak a saját érdekeit nézi, az egó úgy vezeti őket az orruknál fogva, hogy tökéletesen észre sem veszik, mennyire lelketlenné válnak, és mennyire elsodródnak attól, hogy bármit is megértsenek létezésük igaz valójából. Így megyünk az autóban, tudod, láttad, és azt is, mi az eredménye. Csak én lehetek a király az úton, mert az én autóm az sokkal gyorsabb, és én sokkal ügyesebb vagyok, és még három poszt is belefér, mert akkor is mindent észre fogok venni, érted? Ha hagytál egy falatka követési távolságot, akkor majd jól bevágódok oda eléd, mert nekem ezt is lehet. Találkozol ezzel? Úgy naponta több százszor akár. És egyszerűen nem érted, hogy mi lehet a baj ezekben a fejekben. Ezt a sémát érjük tetten a kapcsolatainkban is. Nincs tisztelet, nincs őszinte odafordulás. Ha a másikat támogatod, akkor papucs vagy, ha még érzéseid is vannak, akkor meg főleg puhány. Sokszor keveredik ám ez össze a fejekben, ugyanis az alázat nem azonos a megalázkodással, a meghunyászkodással, nem leszel tőle csicska, gyenge, sem alárendelt. Nem behódolást értünk alatta ám. Ez az erény nem arról szól, hogy te kevesebbnek ismered el magadat, hanem arról, hogy hogyan is vélekedsz a világról. Így hiánya egyértelmű indikátora annak, hogy önmagadat sem tiszteled, de hogyan is lehetne magasabb, minőségi szintre emelni emberi kapcsolatainkat, ha hírből sem ismerjük ezt a jellemvonást. Azt mutatja meg, miként vélekedünk mindarról, ami körülvesz bennünket.

Ha tisztelem a másikat, elfogadom, hogy ő is ember, emberi tulajdonságokkal, hibákkal, akkor máris lépünk egyet közelebb hozzá. Ehelyett azonban azt látjuk magunk körül, hogy megvadult és felbőszült állatok módjára élünk bele a nagyvilágba. Az utcán az emberek közönyösen lökik fel egymást, tolonganak a buszon, nem figyelnek egymásra, sokszor ténylegesen is eltapossák társaikat nem törődve azzal, hogy a másik milyen életkorban jár, hogy idős, hogy gyerek, hogy ne adjisten egy várandós nő, az az ő baja, mert nekem mennem kell, és senki, de senki nem állíthat meg. És nem, óh, de mennyire nem kérünk semmiért bocsánatot! Azzal be kellene ismernünk, hogy mi is hibázhatunk, na ki ne találj már ekkora hülyeséget! Nem kérünk elnézést, hiszen mi nem hibázhatunk, ugye? Tökéletesen eltűnőben van az alázatnak ez a szeglete is. Nem ismerjük be, ha tévedtünk, mert úgy véljük, hogy attól kevesebbek lennénk, pedig épp az ellenkezője igaz. De hát, hogy a csudába fogom jól eltiporni a másikat, ha a bocsánatát kérem? Arról meg ne is beszéljünk, hogy mikor fogunk majd segítő kezet nyújtani egymásnak. Érzéketlen, szenzációhajhász mivoltunkban simán végig nézünk bármilyen tragédiát szenvtelenül. Nem érdekel, ha összeesik valaki az utcán, ha épp bántanak egy gyermeket, nem szólunk bele, áh, nem a mi dolgunk. Vagy van a másik véglet: toljuk a facebookra, hogy mekkora májerek vagyunk már, mert mi megálltunk segíteni. Látod, a kettő között, tudod, az arany középen lenne érdemesebb haladni, ahol csak úgy segítünk, csak úgy megbocsátunk, csak úgy elnézést kérünk, csak úgy beismerünk bármit, csendben, csak azért, mert tudjuk, hogy ez a helyes. Nem tartozik ez másra, csak ránk.

Az alázat nem megjátszás, és nem is szabad azt hinnünk, hogy azt csak a keresztények magasztalják, mert nem így van. Mindannyiunknak érdemes lenne eljátszani a gondolattal, hogy egy leheletnyivel többet szórunk hétköznapjaink levesébe, és mondjuk elkezdjük kispórolni belőle a dühöt, az erőszakosságot, az akaratot. Állítsuk csak le magunkat nyugodtan, szóljunk arra az egóra, hogy nem irányíthat bennünket, mert ez a tudatosság fog előbbre vinni, amikor igenis másképp cselekszel, mint mindenki más az utcán körülötted. Fogd meg annak az idős néninek a kosarát, és ne elszaladj vele, hanem segíts neki. Kérdezd meg azt a kismamát, aki épp egy babakocsit küzd fel a buszra, hogy segíthetsz-e. Kérdezd meg a földön fetrengő embertársadat, hogy mi történt vele, mert talán rajtad múlik az élete. És ha részeg, akkor mi van? Fagyjon meg? Dögöljön meg mindenki, nem a te dolgod. De te is járhatsz ám így, és nem fogod érteni, hogy miért mennek el melletted ekkora közönnyel embertársaid, akikről idáig tudomást sem vettél. Dobd félre bátran azt a hiúságot, mert éppen olyan ember vagy te is, sőt mondok durvábbat, vannak hibáid. És mégis te is, meg ő is, meg én is, mind itt vagyunk, boldogulni próbálunk, de alázat nélkül egyikünk sem fog előbbre jutni.

Magunktól sem szabad elcsalni ezt az értékes kincset. Ha alázatot gyakorolsz magaddal szemben, akkor simán fog menni másokkal is. Erre se érünk rá, ugye? Hát nem. Ezért írom így: gyakorolj. Mindennap. Ismerd el, ha beteg vagy, és állj le. Ha pihenned kell, pihenj, ha meg kell bocsátanod magadnak, tedd meg. Tiszteld a saját életedet, és legyél nagyon hálás érte. Mindenért.

Engedjük be az életünkbe a tiszteletet, engedjük be az elfogadást. Ez nem azt jelenti, hogy fel kell adnod magadat, pont hogy nem. Ettől te is teljesebb leszel. Nem azért teszed, mert ellenszolgáltatást vársz, csak mert tudod, hogy ez a helyes. Hogy kihasználnak-e? Persze, meglehet, de téged ez sem fog bosszantani, mert példát mutattál, és így fogsz tenni legközelebb is meg utána is, mert ez a helyes. Ez is egy olyan fura varázslat, ami csak befelé létezik, ezért nem szereti az egó, mert ő kifelé akar mindent. De jó hír, hogy te döntesz. Hadd menjen az az erőszak, engedd el a dühödet, és akkor sokkal könnyebb lesz neked is. Kapcsolódj össze a teremtő energiával vagy hívd istennek, akárminek, amiben hiszel, hogy feletted, körülötted létezik, és hajts fejet. Nem szégyen. Ez emel föl, és te nem lefelé akarsz menni.

És tudod, szeretet legyen, abból jön minden más is. Ide meg egy lájk, egy követés, meg a facebook is. :)

Kép: pixabay.com